WALDORF játék!!
„A gyermek jól emlékszik még arra, milyen volt, mikor még kisebb korában magunkkal vittük, ringattuk. Az élmény elevenen él benne, és továbbra is vágyik erre a megnyugtató gesztusra.
Amikor már egyre nagyobb a kisgyermek, állandó mozgásra vágyik, sokszor a babájával, macijával együtt. Ha egy kis kenguruban magával viheti kedvencét, szívesebben jön velünk sétálni a parkba, vásárolni, vagy bárhová.
A kenguru használatára biztatva egyúttal nagyobb önállóságra is ösztönözzük a gyermeket, amikor együtt vagyunk. A kengurut már nem lehet a babakocsiban ülve hoznia, ehhez sétálnia kell. A séta jótékonyan hat a gyermek fizikumára, erősíti a végtagokat, mélyebb légzésre és mozgása ritmikus koordinálására ösztönzi.”
/Christopher Clouder és Janni Nicol/
Boltunk legújabb terméke ez a gyermekjáték, mely a felnőtt csatos hordozó kis változata. Ebben gyermeked olyan boldogan hordozhatja kedvencét, mint a mama a kisebb testvért. Nagyobb darabok, játékok, kulacs, pulcsi cipelésére is alkalmas.
A játékok egyedi mintával, manuális gépi hímzéses technikával készülnek, kis darabszámban.
Minden darab kézműves termék!
HA KIFEJEZETTEN EGYEDI JÁTÉKKAL SZERETNÉD MEGLEPNI GYERMEKEDET, A KIVÁLASZTOTT SZÍN ÉS MINTA ALAPJÁN MŰHELYÜNKBEN RÖVID HATÁRIDŐVEL ELKÉSZÍTJÜK AZT IS!
Anyagok:
- extra erős, 100% pamut vászon a hordozó teherviselő részén
- a derék- és a vállpánt töltete 100% poliészter vlies
- bélés színes mikrokord
- kiváló minőségű MADEIRA és MOON cérnát használunk
- extra erős, strapabíró heveder
- DURAFLEX csatok
Kezelési javaslat:
- helyi folttisztítás
- mosás 30 fokon, kézzel
- vegyileg nem tisztítható
- nem fehéríthető
- langyos vasalóval vasalható.
FIGYELEM! KÖLYÖKHORDOZÓ FUNKCIÓJA GYERMEKJÁTÉK, KISGYERMEK HORDOZÁSÁRA NEM ALKALMAS! A JÁTÉK APRÓ ALKATRÉSZEKET TARTALMAZ, HASZNÁLATA 3 ÉVES KOR FELETT AJÁNLOTT!
Gyártja: MAGYARINDA - Nyéki Gábor e.v. - 1204 Budapest, Ady Endre utca 90-92.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Vásárlói vélemények:
....még nem írtatok véleményt a kölyökhordozóról.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------




